2014. december 30., kedd

Best Musics of The Year

Így 2014 utolsó napjaiban, gondoltam összeállítok egy zenei listát, melyek ebben az évben elnyerték a tetszésem. Figyelmeztetek mindenkit előre, hogy az én listám nemigazán a mainstream dalok uralják. A listát nem aszerint rendeztem, hogy melyik a legjobban és a legkevésbé tetszetős dal, hanem ahogy eszembe jutottak.

Azért mégis az egyik legnagyobb kedvencem raknám az első helyre. A The Neighbourhood nevezetű zenekart, egy-két hónapja fedeztem fel, Sweater Weather című daluk által, és azóta az egyik kedvenc zenekarommá nőtték ki magukat az amerikai srácok. Legfrissebb dalukat szeretném itt most bemutatni nektek, ami első hallásra a BEST lett nekem tőlük. Bár a rap rész hagy számomra némi kivetnivalót, jobban tetszene anélkül, de így is remek dalnak tartom. Plusznak számít nálam, hogy van mondanivalója is (a rap részt leszámítva). 


A napokban jelent meg Demi Lovato Nightingale című dalához a videoklip. Már egy ideje hallgatom ezt a dalt, szerintem gyönyörű a szövege, és természetesen az énekesnő is káprázatosan adja elő. Számomra Demi  egy lenyűgöző tehetség, hiszen iszonyatosan nagy ereje van a hangjának, és tudja is használni. Emellett képes érzéseket közvetíteni a hallgatósága felé. Ilyen egy igazi tehetség. 

A következő énekesnőre én a Fire Breather című dala által figyeltem fel. Laurel káprázatos hangszínnel rendelkezik, de sajnos nagyon kevesen ismerik. Dalainak nagy részét lehetett hallani a The Vampire Diaries és a Reign sorozatok folyamán. Idén jelent meg a To The Hills dala, amely nekem elsőre semmi reakciót nem váltott ki, de többszöri hallgatás után megragadt a fejembe és egészen megtetszett. 

Kwabs nemrégiben megjelent dala a Walk roppant fülbemászó dallammal rendelkezik. A szövege nem hordoz magában különösebb mondanivalót számomra, de ettől függetlenül a kedvenceim közé tartozik. Az előadóról nem tudok mit mondani, ezelőtt a dala előtt nem hallottam róla, de a közeljövőben tervezem, hogy utána kutatok kicsit. Addig is hallgatom ezt a jó kis ritmusos dalát. 

A TNBH dala után egyértelműen a Years & Years dala a best számomra, mely a Take Shelter címet kapta. A dallama nem különösebben fülbemászó, a szövege sem annyira jelentős, mégis imádom. Hogy miért, azt nem tudom. Talán mert nem az a szokásos, amit rengeteg sztár képvisel. A lényeg a lényegben, imádom. És ráadásul a videoklipben szereplő színésznő, Emily Browning nagy kedvencem. 

A szöveg jelentősége: 0. A dallam: 5*. AronChupa I'm an Albatraoz című dala, egyértelműen nem a szövege miatt került fel a listámra. Viszont a zenével nagyon telibe találtak. Ha meghallom, akaratom ellenére üvöltöm hogy I'M AN ALBATRAOZ. 

PERFECT. Ha egy szóval kellene jellemeznem Troye Sivan-t, ez a szó lenne az. Remek hang, remek ritmus, remek szöveg és remek énekes. Tagadni se bírnám, hogy oda meg vissza vagyok Troye-ért, és gyakran tervezgetem az esküvőnket, de sajnos az én drágám a saját neméhez vonzódik. Ettől függetlenül imádom Őt, a zenéjét, a stílusát és mindent. A Happy Little Pill című dala messze kimagaslóan a kedvencem tőle az idei évben. 

Marlon Roudette számomra nagy felfedezés volt az idén. Hangszíne nem mindennapi, kicsit Milky Chance jut róla eszembe talán. When The Beat Drops Out jó hosszú című dala az első alkalommal belemászott a fülembe mikor meghallottam. Megjelenése óta szinte minden nap hallgatom (a családom már eléggé unja is), és szerintem egy remekmű Marlon részéről. 

A Neon Jungle nevezetű lánybanda nem mindennapi stílust képvisel. A legtöbb lánybanda a pop, r'n'b dalok felé hajaz, a Neon Jungle ezzel szemben az elektronikusabb hangzást képviseli, az én megállapításom szerint. Számos dalukat hallhattuk már (Welcome to The Jungle, Brave Heart,..), én viszont a Louder című alkotásukat emelném ki számotokra. Szerintem remek hangzást értek el a zenét illetően, és a szövegnek is van értelme, bár a megértéséhez többszörösen át kell tanulmányozni a szöveget. 

Szerintem az idei évben a legtöbbször hallgatott dal a listámon Christina Perri-é. Már a Jar of Hearts című dala is nagy kedvencem volt, így természetesen nyomon követtem zenei lépéseit. Amint felkerült csatornájára a Human dala, rögtön beleszerettem. Egyszerűen annyira gyönyörű, és sokat mondó. Szerintem ez a dal Christina legkiemelkedőbb, és legőszintébb dala. Szinte nincs alkalom, hogy ne gyűlnének könnyek a szemembe, amikor hallgatom. Káprázatos..

Zhu. Faded. Sosem voltam az efféle "drogos hatású" zenék rajongója, ezért a dalért mégis oda-vissza vagyok. Egyszerűen imádom az énekrészt, nagyon tetszik az énekes vékony, magas hangja. Emellett 10/10-es a drop! És persze, egy buliból kimaradhatatlan legalább a remixe. 

Világéletemben unszimpatikus volt Flo Rida, számomra egy olyan kamu, énekhanggal nem rendelkező előadó. Viszont. A Going Down For Real című dalára akármikor "táncra" perdülök. Ez is inkább a bulizós, részegeskedős része a listámnak, akárcsak az előző dal. Komolyabb értelemben tekintve viszont a dal mondanivalója 0. De azért elég jó kis dal. 

Egy újabb party muzsikát raknék bele a listámba. Ahogy az előbbieknek, ennek sincs semmi hatása rám, mondanivalója egyáltalán nincs. Mégis egyszerűen muszáj beleraknom a listába, mert hatalmas egy zene. Ez lenne Borgore és Sikdope közös remekműve a Unicorn Zombie Apocalypse.
Szeretem az unicornisokta. 

És végezetül, de nem utolsó sorban. DOBPERGÉÉÉÉÉS. Arctic Monkeys!!! Hatalmas AM fanatikus vagyok. Szinte öngyilkos lettem amikor megtudtam, hogy fellépnek a Volt fesztiválon, én pedig nem lehetek ott. Jó azért az öngyilkosság túlzás, de egy világ dőlt össze bennem. Na de térjünk vissza a témához. Linkelhetném most itt a Do I Wanna Know számukat, melyet az egész világegyetem ismer, én azonban nem vagyok ilyen klisé, hogy a legnépszerűbbet vonultatom fel. Így íme a Snap Out of It. Zseniális. A szokásos Monkeys-os hangzás, fülbemászó dallamok, ötletes szöveg. 

Hát ez lenne számomra 2014 legjobb, legfülbemászóbb 14 dala. Lehet, hogy feltűnt, hogy nem a szokásos dalokat tartalmazza, de ez vagyok én. Próbáltam beékelni valami népszerűbb alkotást, de nem igazán jött össze. Nem bírtam kivenni egy számomra fontos dalt sem, így ez lett. 
Végezetül, szeretném bemutatni nektek az idei év két előadását, amely nekem elnyerte a tetszésem. 

Fehérvári Gábor Alfréd a Rising Star egyik legkiemelkedőbb énekese, az én véleményem szerint. Egyszerűen olvadok a rekedtes, mély hangjától, melyet remekül tud irányítani és tisztán is énekel. És hát, azért a kinézete sem utolsó (hehe). Eddigi legjobb előadása számomra a Grenade, Bruno Mars-tól. 

És egy külföldi tehetségkutatós. Ben Heanow sorsának alakulását az Egyesült Királyság beli X-Factor válogatása óta nyomon követem. Beleszerettem a hangjába, amikor a válogatást néztem. Mint jó pár énekesnek a listámon, neki is káprázatos hangszíne van. Bámulatos. És. Jelentős kiemelnem, hogy ez a lenyűgöző tehetség nyerte el 2014-ben a UK X-Factor díját. Gratulálok Ben!! 

Remélem elnyerte a tetszésetek ez a kis posztocska és remélem, hogy esetleg leltetek itt egy-két olyan előadóra, akire érdemes felfigyelni. 
Ha tetszett a poszt pipáljatok, hagyjatok kommentet, esetleg iratkozzatok fel. Mindenkinek sikerekben gazdag újévet kívánok! 
K

2014. december 29., hétfő

Híradó



Ritkán szoktam tévét nézni, általában csak akkor nézem, ha számomra érdekes filmet adnak, de legtöbbször zenecsatornákat bújok, amikor leülök elé bár inkább táncolok. Néhány éve a szobámba is volt egy fekete példány, de mivel szökő évente egyszer kapcsoltam csak be, így ment a szeméttelepre (nem egy mai darab volt, ezt meg kell hagyni).
Nos hát, párszor rávetettem magam, hogy megnézzek egy-két híradót. Mit is mondhatnék róla. Az egész egy elszomorító, depressziós fostaliga baromság. Általánosságban olyanokat hallunk, hogy "halálos baleset", "brutálisan meggyilkolta anyósát", "Ingyom Binygyom sikkasztott" és ezeknek a különböző fajtái. És itt jön a kérdés: Tényleg csak ennyi lenne az emberiség? Egy degenerált, saját magát pusztító bolygó..


A rengeteg szemét helyett, amit a híradóban leadnak, számtalan jelentősebb és kulturáltabb dolgot lehetne közvetíteni a nézők felé. Számomra sokkal érdekesebb lenne, ha a művészeteket is bevonnák, ha ezekről is lehetne hallani, hogy minél többen érdeklődjenek eziránt a téma iránt.
Vége vethetetlen szinte azoknak a témáknak a sora, melyek sokkal elfogadhatóbbak lennének, mint a "politika", a halálesetek, gazdasági válság és a jelentéktelen, értelmetlen "hírek". Nézünk csak pár témát, amivel sokkal értelmesebb lenne egy híradó:

  • festészet, zenei élet, költészet és egyéb 
  • felfedezések 
  • csillagászat, botanika, pszihológia és más tudományok 
  • történelem, régészeti felfedezések 
Lehetne még sorolni a témákat, de szerintem elég egyértelmű, hogy annál a szennynél, amit közvetítenek híradó néven, több értelmesebb dolog is van a világon. Én személy szerint, inkább hanyagolom is a tévét, és maradok a laptopom világába, ahol nézegethetem a festményeket, rajzokat és olvashatom az érdekes könyveket, novellákat, esetleg cikkeket.